Múlt

Erdélyi Kárpát Egyesület
története a II. világháborúig

Magyar Turista Lexikon

szerkesztette Polgárdy Géza
Budapest 1941., 59-62. o.

Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE). Erdély legnagyobb turista egyesülete. Megalakulása előtt Erdélyben csupán egy testvéralakulat létezett, a németnyelvű és szellemű Szebeni Kárpát Egyesület, az erdélyi szászok turista szervezete, mely Siebenbürgischer Karpathen-Verein név alatt 1880-ban alakult. Az 1885-ben létesült Erdélyrészi Közművelődési Egyesület (EMKE) mindjárt fölismerte a magyar turistaság horderejét, és pákéi Sándor József főtitkárral, az EKE későbbi alelnökével és tiszteleti tagjával az élén megkezdte a kérdés tanulmányozását.

  1. január 12-én volt az alakuló közgyűlés Kolozsvárt, de a mintegy 300 taggal megindult munka tulajdonképen csak május 12-én vette kezdetét gróf Bethlen Bálint főispán, elnök, báró Feilitzsch Artúr erdőigazgató, társelnök és Radnóti Dezső hírlapíró, főtitkár irányítása mellett. Az EMKE egy szerkesztő bizottság által összeállított Erdélyi Úti Kalauzának tulajdonjogát átengedte az EKE-nek s ezen kiadványának többszáz példányát első tagjárandóság fejében kapták az EKE tagjai.

1892-ben az egyesület Erdély címen Radnóti Dezső szerkesztésében turistasági, fürdűügyi és néprajzi folyóiratot indított, melyet a tagok az évi hat korona tagdíj fejében kapták. Ez a folyóirat toborozta Erdélyben maga köré az első magyar turistaírói gárdát, meghonosítva a "turisztika" szó helyett a turistaság kifejezést. Már az első évfolyam a honismertetés mellett serényen szolgálta az addig mellőzött fürdőügyet és néprajzot.

Az 1891. október 3-án Marosvásárhelyen az egyesület által rendezett balneológiai kongresszus határozata alapján megjelent dr. Hankó Vilmos tanár Erdélyrészi fürdők és ásvány vizek című munkája. A fiatal egyesület már alakulása kezdetén saját kezelésébe vette a m. kir. pénzügyminisztertől a Radnaborbereki fürdőhelyet és az elsők közt megalakította Alsófehér, Csík, Háromszék, Kolozs, Maros-torda és Tordaaranyos vármegyékben az osztályokat, a kolozsvári egyetemi és az óradnai osztállyal együtt. A megerősített alapszabályok értelmében az egyesület főcéljául Erdély turistasági kiművelését állapították meg, kizárva abból a politikát. S hogy ezt az elvet mennyire elfogulatlanul betartották az egyesület vezetői, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy 50 év alatt több turista alkotás létesült nem magyar, mint magyar nyelvterületen, tisztán a tájszépségek érdekében.

Mindjárt kezdetben négy főirányzat bontakozott ki az egyesület működésében, úgymint a turistaság, a néprajz, a fürdőügy és az idegenforgalom, melyeknek turista alkotásokban, irodalmi téren, képes és muzeális szemléltetésben s az egész Erdélyt behálózó vidéki osztályok keretében való fejlesztése mihamarább arról győzte meg a kételkedőket, hogy itt nem valami szűkkörű sportklubról, hanem országos jellegű és célú mozgalomról van szó Erdély közgazdasági fölvirágoztatása érdekében.

Miután a magyar turistaság még szokatlan irányzat volt Erdélyben, ennélfogva kezdetben bizonyos működési mellékvágányokról kellett gondoskodni (múzeum, balneológia, kerékpársport, iparpártolás, székelykérdés stb.), hogy az anyagi és erkölcsi érdeklődés ébrentartható legyen. Rendre alakultak a hunyadmegyi, majd a brassó- és szilágymegyei, továbbá a budapesti és a gyalui osztályok.

1894-ben nagy ünnepség mellett avatták fel az első, lovagvárszerű torda-hasadéki menedékházat, majd a detonátai háromszobás turistaházat. Több útkészítés, útjelzés és sziklaavatás keretében a turistaünnepélyek és kirándulások egész sora követte egymást Erdély vadregényes bércei között. Majd az egyesület forgalomba hozta a Lívia- és Széchenyi-forrás ásványvizeit, továbbá kezelésbe vette Dombhát fürdőt, rendbehozta Kolozsvár környékén a kányafői és a Szent Jánoskúti kirándulóhelyeket. 1894-1995-ben Hangay Oktáv osztályelnök megalakította Kolozsvárt az első erdélyi Ski-Klubot s a lábszánkó-sport meghonosításával a téli kirándulások száma is egyre növekedett.

1895-ben megjelenik Méhely Lajos Brassómegyei Kalauza térképpel, majd Fogaras és Udvarhely megyében alakulnak meg az osztályok.

A Dombháton tartott közgyűlésen fölvetették az eszmét egy a milléniumi kiállítás alkalmával Budapesten rendezendő turista kongresszus érdekében, mely azonban nem jöhetett létre az egyetértés hiánya miatt. Ellenben az EKE az említett kiállításon 1896-ban díszoklevéllel kitüntetve milléniumi nagyérmet nyert, nemkülönben a brüsszeli és párizsi világkiállításokon is.

Megalakult a petrozsényi osztály, továbbá a gyergyói, nagyszebeni, aldunai, pozsonyi, dévényi, bécsi osztályok, utóbbi gróf Bethlen László m. kir. testőrtiszt elnöklete alatt.

Az ezredéves ünnep emlékére a kolozsmegyei osztály néprajzi bált rendezett, mely 3000 koronát jövedelmezett egy Erdélyi Táj- és Néprajzi Múzeum javára, mely 1902-ben meg is nyílt a Mátyás király szülőházában a Kolozsvár városával kötött szerződés értelmében.

A kolozsvári Bükkerdőn, Dobrin-havason, Rekicelen turistaházak épültek, megjelenik dr. Hankó Székelyföld című illusztráit díszmunkája.

Turistaünnepség keretében avatta fel az egyesület a Kiskirálykői menedékházat és a propástyai havasi pavillonját Brassó megyében 1898-ban. A magyar turistaság lelkes mozgalmainak a társadalmi hullámverése olyan általános lett, hogy csakhamar a turista alkotások egész sora hirdette az EKE cselekvőképességét, a magyar társadalom áldozatkészségét. Dobrin, Kiskirálykő, Detonáta, Krepátura, Pilis, Ponor, Csukás-Tészla, Rekicel, Tordai hasadék (két alkotása), a kolozsvári Kányafő és Bükkerdő lettek menedékházaikkal az EKE és a turistaság vívmányai.

Azonban az I. világháborút követő forradalom majdnem valamennyit elsöpörte, többek közt a Korongyos és Görgény védkunyhóival, az Előpatak fürdő és a kolozsvári Árpád-csúcs messzelátótornyaival s a Nagykőhavas első hatalmas szállójával együtt, melynek megdöbbentő romjaiból dr. Cholnoky Jenő,, akkori ügyvezető alelnök hozott gyászos ereklyetárgyakat az EKE turistamúzeuma számára, melynek mint köztudomású, dr. Szádeczky Lajos, dr. Hermann Antal alelnökök, lelkes munkatársaikkal, köztük Radnóti Dezsővel és Merza Gyulával vetették meg az alapját.

Kezdetben utóbbiak és M. Kovács Géza titkár, majd 1924-től kezdve dr. Roska Márton múzeumigazgató és Orosz Endre múzeumőr kezelték a ritkabecsű gyűjteményeket.

Megkezdik működésüket a balneológiai, néprajzi, kerékpáros, idegenforgalmi stb. központi szakosztályok. 1898. április 23-24-én Kolozsvárt nagysikerű fürdőügyi kongresszus zajlott le, az EKE népszerű fürdőkönyve német és román nyelven is megjelenik, nemkülönben színes akvarell-sokszorosításokat hoz az egyesület forgalomba a Gyilkostó és a Remetei sziklaszoros népszerűsítésére.

A radnaborbereki nagyszálló hirdeti ma is az egyesület fürdőfejlesztési és ásványvízforgalmi mozgalmait; nem kis áldozatokkal végtére is sikerült az EKE-nek fürdővállalataitól szabadulnia, hogy egy nagyszabású tervét megvalósíthassa az erdélyi Kárpátmúzeum megalapításával, mely 1902. október 2-án a kolozsvári Mátyás-szobor leleplezési ünnepélyével egyidejűleg a Mátyás-házban nyílt meg zászlószenteléssel egybekötve, József főherceg, a kormány tagjai, számos notabilitás és előkelőség (gróf Apponyi Albert, Jókái Mór, gróf Májláth püspök, gróf Khuen-Héderváry horvát bán stb.) részvételével, amikor is a szentlászlói falusi népdalkör szintén közreműködött a karzaton festői népviseletben.

A gyűjtemények tájrajzi, néprajzi, fürdőügyi, turista és idegenforgalmi célt szolgáló tárgyainak szakszerű és vonzó kiállítása egy csapásra Erdély és Kolozsvár felé irányította a bel- és külföld figyelmét, és a Mátyás-ház látogatása, mint valami búcsújáróhelynek a fölkeresése az idegenforgalom valóságos fokmérője lett.

A központ és a révi osztály hathatós támogatásával 1903-ban seprősi Czárán Gyula többedmagával fölfedezi a révi "Zichy"-cseppkőbarlangot, mely 1904-ben a Réven tartott közgyűlés alkalmával nyílt meg, ahol turista vendéglő, a Lujza-lak nevű turistaház, vasúti megállóhely, továbbá, a "Két püspök" nevezetű magaslathoz fölvezető színjelzéses hegyiút hirdetik az EKE munkáját.

Éppoly nagy ünnepséggel folyt le megelőző évben a brassói közgyűlés alkalmából az egyesületi zászló alatt történt tömeges fölvonulás a Cenktetői ezredéves emlékoszlophoz.

Ez a nagy fölbuzdulás vezetett aztán ahhoz a páratlan sikerhez, mely S. Czárán Gyula tiszteleti tag, a nagy természetkutató hírneves föltárásait hozta létre a szamosbazári, rézbányai, galbinai, túri hasadéki, székelyói, meziádi, biharfüredi, révi cseppkőbarlangi és egyébb körútjai képében, amelyek nagyszabású kirándulások és szakszerű leírások segélyével az EKE-nek sok dicsőséget szereztek.

1905-ben a diákturistaság is föllendül tanulmányutakkal egybekötve, valamint a rendszeresített iskolai kirándulások is életbe lépnek Erdélyben, melyek érdekében előbb Hangay Oktáv osztályelnök, majd később dr. Tulodi János alelnök dolgoztak ki javaslatokat.

Egymásután jelennek meg a hunyadmegyei, tordai, udvarhelyi, bihari, gyilkostói, kolozsvári kalauzok és a múzeumi képes katalógus, továbbá az idegennyelvű (német, francia, angol) prospektusok.

Előbb az élénktollú Radnótinak 1903-ban, majd a turista-mecenás Czáránnak 1906-ban bekövetkezett halála az egyesületet két fáradhatatlan munkás tagjától fosztotta meg, egyiknek szerencsés ötletekben bővelkedő kitűnő szervezőképessége, a másiknak kifogyhatatlan és sikeres tájkutatásai örökké emlékezetesek maradnak az EKE történetében.

Azonban ezen érzékeny veszteségeken kívül a kitört világháború a leglelkesebb fiatal tagokat hadba szólította.

A román megszállás folyamán pedig 1920-tól 1929-ig az elnökség valóságos kálváriát járt az alapszabályok elismerésének kieszközlése végett, melynek céljából öt közgyűlés foglalkozott a kívánt módosításoknak és az egyesület magyar önkormányzati alapelvennek az összeegyeztetésével.

Eközben pedig egy idősebb tagokból álló ügyvezető bizottság tartotta ébren az egyesület lecsökkentett működését. Végtére is a kitartás győzött, és az EKE magyarsága nem szenvedett csorbát, dr. Cseke Vince, Merza Gyula és dr. Váradi Aurél jogtanácsos elismerésre méltó közreműködésével. Azonban egy kárbaveszett évtizednek a passzív ellenállása után, de a jóváhagyott alapszabályok birtokában, mihelyt a szizifuszi küzdelem némileg enyhült: a visszafojtott turistakedv mégis csak föllendült, és a taglétszám fölfrissülésével, új munkaerők áldozatkész buzgólkodásával sikerült az EKE-nek az önhibáján kívüli mulasztásokat némileg helyrehozni.

Rendre alakultak az új osztályok, föléledtek az ellankadt régi szervezetek. Például az EKE brassói osztálya önállósította magát, újra fölépítve az egyesület leégett nagykőhavasi nagy menedékházát az EKE-vel egyetértésben a hely tulajdonjogának a kérdésében.

Újra megindult a 12 évig szünetelt Erdély folyóirat s ezzel az egyesület mintegy újjászületett, fölvéve a szelemi kapcsolatot a vidékkel, ahol ezidőszerint vagy tíz osztályban, ugyanannyi menedékházzal, útjelzőhálózattal, a központból irányított propagandaelőadásokkal, vetítettképes honismertetésekkel, turistavezetői tanfalyamokkal stb. folytatja sokáig félbenmaradt munkásságát.

1935-ben történt a torda-hasadéki új díszes menedékház ünnepélyes fölavatása, melyhez hasonló arányú részvétel még csak talán a Csukás, továbbá a Pilis és Ponor turista alkotásainak a fölszentelésénél fordult elő, azonban a környékbeli fadvak többezernyi népének a tömeges fölvonulását tekintve, a tordai ünnep egyedülálló, mely az emeletes villaszerű épület megnyitásával nemcsak az EKE-nek, hanem akkori elnökének, csíkszentkirályi Bors Mihálynak is az áldozatkészségét tanúsítja, aki dúsgazdag, alkotni vágyó székely földbirtokos volt.

Úgy tudományos, mint népszerűsítő szempontból a már említetteken kívül elősegítői voltak az EKE céljainak és általában az erdélyi természetjárásnak: dr. Primics György, Hangay Oktáv, dr. Cholnoky Jenő, dr. Ruzitska Béla, dr. Szádeczky Gyula volt elnök, báró Mannsberg Sándor, dr. Szádeczky Lajos tiszteleti tag, Tanács József, Merza Gyula, dr. Balogh Ernő elnök, Xántus János kiváltképen népszerű előadásokkal, M. Kovács Géza kirándulások rendezésével és főként a kerékpáros turistaság megszervezésével értek el szép eredményeket. Az egyesületi kiadványok száma 70, a múzeumi tárgyaké 8000, a könyvtáré 5000. A román kivonuláskor megrongált turista alkotások kitatarozása különösen Kolozsvár környékén tetemes költségbe került, ahol még a hősök temetőjét is kíméletlenül földúlták.

Az EKE elnökeinek névsora:

  • gróf Bethlen Bálint főispán (1891-1899),
  • báró Feilitzsch Artur erdőigazgató, a későbbi földművelésügyi miniszter (1909-1906),
  • belényesi Heppes Miklós kir. táblai tanácselnök (1906--1908),
  • gróf Lázár István főispán (1909-1920),
  • hilibi dr. Haller Gusztáv polgármester (1920-1923),
  • dr. Szádeczky-Kardoss Gyula, egyetemi tanár (1929-1930),
  • gróf Logolhetti Oreszt bankigazgató,
  • dr. Páfer Béla gazdasági akadémiai igazgató,
  • csikszentkirályi Bors Mihály földbirtokos,
  • dr. Tavaszy Sándor, református püspökhelyettes,
  • dr Balogh Ernő, egyetemi tanár (1930-1941)

Irodalom:

  • Erdély 1892-1941 évf. Kolozsvár,
  • Siklóssy László dr.: A magyar sport ezer éve, Budapest 1927.,
    (Merza Gyula: A magyar turistaság keletkezése.), III. kötet,
  • Merza Gyula: Az EKE 30 éve, Ellenzék 1921 évf. június 30. szám,
  • Merza Gyula: Az EKE története, Kolozsvár 1930.,
  • Tulodgy János dr.: Turisták és cserkészek könyve, Kolozsvár 1929.,
  • Merza Gyula: A 30 éves EKE múzeum, Keleti Újság, 1932. évf. november 1 szám,
  • P. Sándor József: Az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) negyedszázados története, Kolozsvár 1940.,
  • Jellinek János: A magyar természetjárás története, Budapest.

Forrás:
[Magyar Turista Lexikon, szerkesztette Polgárdy Géza, Budapest 1941., 204-213. o.]

Ez a weboldal sütiket használ. Bizonyos sütikre a webhely megfelelő működése érdekében van szükség és ezeket nem lehet megtagadni, ha erre a honlapra kíván ellátogatni.