Runki szoros
Runki szoros
2021. február 13.
Minden időnek megvan a maga bája. A még foggal, körömmel kapaszkodó tél is tud olyat felmutatni amiért érdemes kimenni a ... szinte a zöldbe mondtam, de hát a természetbe. S habár a tavasz múlt héten már erre járt, nyomai itt is maradtak mint pillanatképek, igencsak rétegesen kellett öltözni a sétára. A nap sugaraival végig követett, illetve épp ott ahova be tudott nézni az égboltról a Runki szoros völgyébe, enyhítvén a tél hideg, arcpirító fuvallatát. A szél néha pajkosan megbolygatta a leveleket idelenn, de többnyire a gerincen futkosott a hideg. A hirtelen jött sarki hideg a patakra fehér bajuszt meg szakállt varázsolt, a belelógó ágakra jégből harangokat akasztott, vízét meg jégkásává varázsolta. Egyedül a fenyők és a moha zöldje töri meg e színtelen várakozó táj monotóniáját, a csendet pedig az erdei énekes madarak csicsergése. Mint például a szinte rajban röpködő zöldikék (Chloris chloris) vagy a kékcinegék (Parus caeruleus). Jólesett látni őket, hiszen az idén elkerülték a kertben kihelyezett etetőinket és hírüket sem láttuk. A völgyből feltekintve megcsodáltuk a sziklaszirtek formáinak sokszínűségét, helyenként a sziklából kinyúló kézfej vagy a "három grácia" sírkövét véltük felfedezni. Csak képzeletünk szabott határt a kőben elképzelt formáknak.