Téli sportok, sítalpon

A Tordai EKE eme túrája általában az év legrövidebb hónapjában, februárban kerül sor. A rendezvény hosszú hétvégének számít, péntektől vasárnapig, általában Kisbánya-havason, a szállás pedig Flavius Pâc panziójában, amelyet csapatunk meg szokott tölteni, esténként főleg hanggal és vidámsággal. Persze ez a rendezvény is időjárás függő, de amennyiben sízni a régi vagy a Buszkáti pályán nem lehet, még mindig érdemes a környék ösvényeit bejárni, hiszen a tél sokszor tündéri tájat rejt a turista számára.

Kisbánya szinte egyforma távolságra van Tordától és Kolozsvártól is. Az utakat aránylag jó állapotban találjuk, téli időben azért érdemes vigyázni a kanyargós szerpentineken.

A téli sportok királya, a síelés szerelmesei a régi pályán minden pályatípusból kapnak egy picit, mindkét oldalról fenyvessel körülvéve, sokan kedvelik is ezért. Sajnos a nem megfelelő adminisztráció ugyanabban az állapotban tartja, mint ahogy a 80-as évek elején megépítették. Az Alpin menedékházzal szemben levő oldalban a gyerekek is élvezhetik a havat, hiszen ott szánkázni lehet, de még palacsintát és körtöskalácsot is találunk az útmenti bódékban.

Innen kb. 5 km-re találjuk az "új" Buszkáti sípályát, amely fiatalabb és székes felvonóval rendelkezik, ezért a kezdők és a kényelmesebbek ezt a pályát kedvelik. Itt több, különböző nehézégű és hosszúságú pályát találunk. A nyílt tetőn az idő szeszélyeinek vagyunk kitéve, illetve a felvonót is, nagy szél esetén, biztonsági okokból leállítják, de tiszta időben gyönyörű kilátásban lehet részünk odafenn. Drágább mint a régi pálya, viszont modernebb szolgáltatásban van részünk.

Tehát, Kisbánya-havason mindenki talál igényeinek megfelelő szórakozási, sportolási, mozgási lehetőséget.

A téli túra szervezéséért Nagy István felel, elérhetősége a itt.


Galéria az eseményről:

Kisbánya 2020

Kisbánya 2020

Kisbánya 2020

Ez a weboldal sütiket használ. Bizonyos sütikre a webhely megfelelő működése érdekében van szükség és ezeket nem lehet megtagadni, ha erre a honlapra kíván ellátogatni.